Ha a szerető hozza a harmadikat

Nekem több szeretőm volt eddigi életem során. Az, akiről szól ez a történet, különösen sokáig, évekig volt.

Ő egy olyan ember, akitől egy elég jelentős bókot kaptam. Elment valami konferenciára, ahol rá akart mászni a szálloda tulajdonosnője, ő pedig pont a megfelelő pillanatban kapta meg az sms-t tőlem, ami ennyi volt: “Ne haragudj, hogy zavarlak, de nagyon hiányzol. Kívánlak!”. Emlékszem rá, megtartottam, az adott pillanat is megragadt, amikor küldtem.

A kövezkezményekre nem számoltam.

Az ő lakóhelyétől pár kilométerre volt munkám éppen, aztán munkaebéd, és a főnököm elvitt egy helyre kocsival, ahol ő várt. A nagyfőnök háta mögött. Titkos kiruccanás a szeretőmhöz. 

Egy erdőszéli házban lakott, borovi fenyőből volt minden.

Róla annyit, hogy apám lehetett volna. (Erre is azt tudom mondani, hogy amíg nem próbálja ki valaki, mennyivel tudhat többet egy idősebb, tapasztaltabb szerető, mint egy fiatal, addig ne pfffújoljon!) De jól tartotta magát, a teste sem volt ráncos, és hát csak együtt voltunk rendszeresen… Külsőre talán Mónika Lajoshoz volt hasonlítható a Valami Amerika 2-ből.

A meglepetés akkor ért, amikor kiértünk hozzá a kocsival. Egy másik, nagy autó ott állt. Nem értettem, miért nem szólt, hogy vendége van, tárgyal, ukrán kollégák jöttek, akármi. Azt mondta, van egy meglepetése. Bemutatott egy ismerősének – aki ott volt, azon a bizonyos konferencián, ahol ő hű maradt hozzám.

A hölgy nem volt fiatal, nálam jó 10 évvel lehetett idősebb, nem vékony, nagyjából forma-forma lehettünk.

Kávéztunk és cigiztünk. Aztán, mivel nem vezettem, megittuk a pertut. 

Közben megjegyezte, milyen szép vonalú a testem. Nem értettem hirtelen. Majd egyszer csak lekapott. Egy milf. Engem. Mmmm, finom volt. De mi folyik itt? – ez futott át az agyamon hirtelen. Joe kiment. Nem tudom, miért, hova, meddig volt oda, de nem is érdekelt akkor. Jó volt újra azt a bizonyos bizsergést érezni, amit annak idején Edivel éreztem. Nem álltam ellent most sem, csak tudtam, mi következhet. Egy idegennel, nem baráttal. Mire várjak? Egyszer élünk, veszteni valóm nincs, és kb. soha nem látom később, hogy ha nem úgy sül el, szégyenkezzek miatta. Belevágtam hát.

 

Mire Joe bejött, már túl voltunk a nyelvi ismerkedésen, a kosztümkabátomat vettük lefele, én pedig a blúzából hámoztam ki a nőt. A parfümje csodás volt, ahogy áradt a bőréből, a melle feltárult, ahogy belecsókoltam a dekoltázsába… huhh! Joe vigyorogva (elégedetten?) nézett ránk, és beinvitált a dolgozó szobába minket. Valahogy rájöttem, mi volt a meglepetése… Forró volt a testem, égtem a vágytól, hogy tovább, még, nem elég, és akarom ezt az egész dolgot

Az asztal tele volt iratokkal, számlákkal, de nem foglalkoztunk vele, egy-két, valószínűleg igen fontos papírt össze is gyűrtünk; felült az asztalra, én pedig megszabadítottam a maradék ruhájától, és a combja közé térdeltem.

Joe leült a bőrszékébe, nekem meg beugrott, hogy mégiscsak az én szeretőmről van szó, és nagy nehezen elszakadtam az előttem ülő finom bőrétől… Szerintem minden férfi álmában szerepel az, hogy egyszerre két nő kényezteti ott lent. Nos, ez kipipálva Joe-nak. De nem olyan, mint a pornófilmekben. Teljesen más. Sokkal érzékibb. Azok a lányok a kamerának játszanak, be sem vesznek a szájukba semmit. A valóságban vannak (nem szinkron) hangok, illatok, remegések, sóhajok… nincs ebben semmi rossz. Inkább csodásnak mondanám. Ha engedi az ember, olyan eszeveszett és őrült dolgok törhetnek elő a tudatalattijából, hogy félelmetes lenne leírni.

Valamiért azt hittem, hogy a milf nők löttyedtek. De nem, nem azok. És imádják a fiatalabb, de a szeretkezés ritmusát felvevő csajokat. Ennek a nőnek voltak ráncai, pocakja, csíkjai, de finom volt. Mindenhol. Ráadásul értett hozzá(m), hol kell végigsimítania rajtam, ahhoz, hogy szinte bármit megadjak neki. Joe közben nagyon élvezte a dolgot, az én számban hol egyikük, hol másikuk volt.

 

Igazán időm sem volt felocsúdni, mi történik igazán, mert olyan hévvel vitt magával az élvezet, amit már rég éreztem. Nem érdekelt, hogy mennyire tesszük tönkre az iratokat. Azt akartam, hogy egyszerre tudjam falni a nő testét, bejárni minden zegét-zugát az ujjammal, miközben a sikolyait tudtam irányítani. És az a sürgető érzés, hogy még, még, mééég!

Joe elképedt. Valószínűleg csak hazug dicsekvésnek tartotta, hogy én és egy másik csaj… Tévedett. Főleg, hogy ezen az ismerősén úgy lehetett játszani, mint egy hangszeren. Valamiért éreztem, mi hol van rajta, és pillanatok alatt rájöttem, hogyan lehet irányítani.

Én pedig abban tévedtem, hogy bírom nő nélkül. A pár év kihagyás egyszerre, hevesen tört fel belőlem. Nem elégedtem meg azzal, hogy egyszer elvittem, olyan állatian kívántam, hogy nem hagytam pihenni. Egyszerűen megőrített.

Az egyik óvatlan pillanatban viszont, amikor a 3. orgazmusának közelében járt a nő, Joe hirtelen, nagyon durván belém hatolt. Hogy ez mennyire volt szándékos, nem tudom a mai napig, de én a másik nőben voltam az ujjaimmal, a nyelvemmel a csiklóját kényeztettem éppen, és egyetlen, hatalmas lökést éreztem hátulról, fájdalmasat, de úgy robbantam abban a pillanatban, mint addig még soha.

Remegtem. A másik nő is. Joe pedig kettőnkre élvezett.

  

Hogy a főnököm tudta-e pontosan, mi történt, fogalmam sincs. (Előtte beszélgetett a szeretőmmel.) De ott voltunk időben a benzinkútnál, és annyit kérdezett, jobban vagyok-e, én pedig csak vigyorogtam, mint a vadalma. Naná, hogy jobban voltam!

 

 

Címkék: , , ,
Tovább a blogra »