Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
Erotikus kalandok

Lift 7. rész

Megdobogtatta a szívemet. Visszafele jöttem a nődokim sorszámkiadó automatájától, amikor én jobbra kanyarodtam le, és pont szembe találkoztam Vele. Felrémlettek a régi emlékek.   Volt, hogy versenyeztünk az autópályán – a rendőrségi ellenőrzések kikapcsolása egy telefonba került Neki -, a repülőtéren is gyorsultunk, a kis autókákat tökig hajtottuk. Magamban elmosolyodtam, mentem az emeletre. Nem akartam… Tovább »

Lift 2. rész

A kezemben levő névjegykártyát forgattam. Az anyósülésen ott pihent a halom munka, szépen dossziékba rendezve, ahogy megkaptam, ám én az elmúlt eseményeken tűnődtem. Elmúlt? Nem igazán mondanám… Még mindig a hatása alatt voltam. A puncim még mindig sajgott, sóvárgott folyamatosan. Pedig gyors menet volt. Sokkal gyorsabb, mint bárkivel eddig. Dr N. János állt a papírdarabon,… Tovább »

Lift

Nem szerettem a gyors menet. Soha. Aztán jött Ő, akinek öt perc ideje is alig volt, és ott voltam én, akinek elvileg semmi dolga nem volt, ám folyamatosan pörögnöm kellett. Ő egy olyan kisugárzással rendelkezett, hogy nem lehetett elmenni mellette. Legalább is rám ilyen hatással volt. Egy irodaházban, pontosabban egy liftben kezdődött a kapcsolatunk. Beszállt… Tovább »

Kapcsolat! Kapcsolat???

– Na jó, hát ez így nem mehet tovább, ez már kapcsolat! – szólalt meg a telefonba, ahogy felvettem. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Az össze-összejárunk, egymás kedvére egy kicsit túllőtt a célon, úgy vettem észre. Elég sok dolgom volt akkor. Nem csak az otthoni munkával csúsztam el – álltak az edények a mosogatóban,… Tovább »

Hűtő

Elkapott. Éppen a tésztát kerestem a vacsorához. A hús már illatozott, a víz zubogva várta, hogy a tészta belekerüljön. Ő pedig epedve várta, hogy megdughasson. A szoknyám alatt nem volt semmi. Már a kocsiban is látta, és ez nagyon felizgatta. Éreztem, ahogy hozzám dörzsölte a farkát. Kemény volt. Meglepődtem, hisz egyetlen ujjal sem értem hozzá,… Tovább »

Csak semmi szex!

Tisztázni akartam: egyszeri alkalom volt. Felhívtam, hogy elugranék hozzá, beszélnünk kellene. Valahogy sejtette, miről akarok beszélni. A libákat lerázta, fogalmam sincs, milyen nehezen – bár sejtem, hogy nem volt könnyű. Tapadtak rá a csajok. Fiatalok, még fiatalabbak, középkorúak, idősek, mindenféle korúak. Hellyel kínált. Előhúzta a bort. Nem kértem, vezettem. De nem hagyta magát. Rábeszélt, hogy… Tovább »

Jószomszédi mélyrehatóság

Ott állt. A cigi kilógott a szájából, és csak nézett a zöld szemével. Magas volt, nagydarab, mégis rohadtul szexis. Mosolygott rám. A belváros kellős közepén voltunk, Gerdától nem messze – és nem, nem akartam még véletlenül sem összefutni vele. Most csak őt akartam. Senkit és semmi mást. A csizma kicsit csúszott a latyakban, ami az éjjel… Tovább »

Autó(ba)n

Csak ne láttam volna meg a lámpánál, hogy ott volt az autóban! Minden rendben lett volna. Nem kanyarodtam volna le én se, ő se. Nem késtünk volna el egy-egy órát a munkából.   Céges autóval ment. Nagyon régen találkoztunk, máshova sodort az élet minket. Őt is, engem is. Az ezüstszürke autó oldalán ott volt az… Tovább »

Kaszinó és szivarfüst

Nem sok, de aránylag színvonalas kaszinókkal voltunk ellátva. Se Monacoba se Wienbe nem utazgattam soha, hogy játsszak egyet-kettőt. Imádtam az egyiket, ami a város központjának külső szélén volt. Szigorúan felnőttek mehettek be, nem is 18 év volt a korhatár, hanem több, és ha nem volt felírva a neved, mint vendég, be nem jutottál, sehogy. Külön… Tovább »

Légy ott!

Ha tudod, hogy valamire vágysz, valami nagyon bűnös dologra, ami tiltott, és csúnya, és fújj, de annyira kell, mint egy falat kenyér… na akkor ez lesz belőle. Olyat csináltam, amit ritkán: előkotortam a telefonszámát, és felhívtam. Hogy ha van ideje beszélgetni, akkor leugranék hozzá. Nem volt éppen a közelben, de visszahívott, hogy oké, este ott… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!