– Na jó, hát ez így nem mehet tovább, ez már kapcsolat! – szólalt meg a telefonba, ahogy felvettem. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Az össze-összejárunk, egymás kedvére egy kicsit túllőtt a célon, úgy vettem észre.
Elég sok dolgom volt akkor. Nem csak az otthoni munkával csúsztam el – álltak az edények a mosogatóban, a vasalni való is tornyosult -, a változatosság kedvéért a gépbe is bekúszott egy vírus, és semmiféle normál vírusirtó nem birkózott meg vele. (Teendő: vírus felkutatása, mechanikus kitörlése, adatmentés, újratelepítés – nem húsz perces meló.)
Fogalmam sem volt, ez a telefonhívás miért is történt meg. Egyszerűen nem értettem. Mert az, hogy mi haverok vagyunk, aztán barátok, aztán több… ez nem az, amire szükségem lett volna. Volt elég bajom.
Az, hogy a Krúdyba elmentünk nem is egyszer, és ott telekajáltuk magunkat, a pincér srácok előre tudták, mit hozzanak… ez nem más, mint jó haverság. Soha nem csókolt meg. Ott legalábbis.
villahotel.hu
Az, hogy külföldre mentünk együtt, és mint “my partner” voltam, egy totál természetes dolog volt, mert hát nem volt köztünk semmi. Hogy ott ez mit jelentett – igazából tettem rá magasból. Nem érdekelt.
Ha úgy esett a dolog, hát persze, hogy lefeküdtünk! Miért is ne? Egyszer élünk! Ő is szerette a jó szexet, én is. Megvitatni is, élvezni is. Újdonságra mindig nyitott emberek vagyunk.
Amikor egyszerre fogyott el a készlet otthon, együtt mentünk bevásárolni az egyik multihoz. Az, hogy ki milyen hitelkártyával fizetett, egyértelmű volt: mindenki a sajátjával. De a kávét a végére ő fizette. Ez is természetes volt.
De most ez… hogy kapcsolat?! Na ne, ezt ne! Ő se akarta igazán, én se. Tudtam. Biztos voltam benne.
Tény, hogy egyre többet voltam nála vendég. Az is, hogy a táskámban ott lapult a fogkefe – klasszikus momentum, ám a munkámból kifolyólag kellett egy kis sporttáska a csomagtartóban háromnapi váltás ruhával és tisztálkodó szerekkel -, nála pedig a kedvenc tusfürdőm volt. Nem tartottam kapcsolatnak a dolgot.
Így hát újra bepattantam a kis járgányomba, és felmentem hozzá. Csábítottak a hegyek, a friss illat, a végtelen szabadság érzése, amit csak nála éreztem. A várrom mellett elhúzva vettem észre, hogy ott áll a kocsija a parkolóban. Visszamenjek? Rám ér egyáltalán? Mit érdekelt akkor?! Mentem.
Satufék, index, körbenézés… és ott állt. A parkolóban. Egy szőke cicababával, akit nem ismertem. Semmi közöm nem volt hozzá, mégis fájt. Hosszú, szőke haja volt, mintha a divatmagazinból lépett volna ki. De mégis mi fájt? Nem értettem saját magamat. Visszaindultam a saját otthonomba.
– Hülye vagy! – dorgáltam magamat út közben. Suhantak a fák. A telefonom megcsörrent. Ránéztem, és az ő neve volt kiírva. Nem akartam beszélni vele. Minek? Még én sem tudtam, tulajdonképpen mit is szeretnék tőle, vele – így pedig semmi értelme nem lett volna beszélgetni.
Újabb kilométerek suhantak el mellettem. Balra, mellettem magasan a hegy tetején felrémlett a tv-torony. Kicsit elnézegettem. Magasan, a felhők fölé törve… mindent látva.
Fotó: saját
Újra megszólalt a telefonom. Innye, de keresett vagyok hirtelen! – mondtam ki hangosan, de most másik ember keresett. Jobbra pont ott volt az autópálya egyik legjobb pihenőhelye. A kávéjuk finom volt, állandó hűsítő permettel kedveskedtek. Jobbindex, parkolás. Felvettem a telefont. Hallotta a hangomon, hogy valami nem okés. Hát ilyen nincs – gondoltam magamban, mert csak azért csörgött rám, mert pont mögöttem jött. Én pedig nem vettem észre. Speciel nem szoktam 3-4 kocsival hátrafele figyelni, előre annál inkább.
– Gyere, meghívlak egy kávéra! – szólt az üdvözlő puszi után, én pedig nem bántam a dolgot. Egyrészt mert baromi fáradt voltam, és még elég sok kilométer állt előttem, másrészt mert jólesett beszélgetni.
Beszélgetés közben szóba került, hogy kaptam egy furcsa telefonhívást, amit nem tudtam hova tenni, hisz én nem akarok senkivel kapcsolatot, jelenleg lefoglal a munkám, nekem csak a fizikai szexuális igényt kell kielégíteni valaki. Annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy már esteledett elég erősen. Úgy döntöttünk, megszállunk ott. Ahogy ezt eldöntöttük, csak megkockáztattuk, hogy igyunk alkoholt. Nem sokat, de valamennyit. Egyrészt mert baromi régen találkoztunk, másrészt mert jól esett. Megnyugtatott. Lazított.
A dohányzó teraszton ültünk, néztük, milyen szép volt a hegyek fölött lebukó utolsó pár napsugár. Megfogta a kezemet. Csodálkozva néztem rá. Aztán közelebb hajolt és megcsókolt. Puhán, óvatosan. Volt valami bódító a levegőben, én pedig engedtem neki. A következő csók már tovább tartott és mélyebb volt. Érdekes volt, hisz vele soha nem gondoltam, hogy közelebb kerülünk egymáshoz. Pedig sokszor és nagyon jókat beszélgettünk, nevetgéltünk. Azt hiszem, a bor tehetett róla. De mivel nekem is jól esett, nem álltam ellen neki.
Beletúrtam rövid hajába, ahogy egyre jobban kezdtem felengedni. Fölém magasodott. Félig feküdtem a nyugágyban, ami a szobához tartozó terasz szériatartozéka volt, és úgy éreztem, le kell tennem a poharat a kezemből az asztalra. Kicsit megszédültem. Szédített ő is, a helyzet is, a levegő, a bor, a nyár illata… Felemelt, bevitt, letett az ágyra. A teraszajtót szélesre húzta, hadd áramoljon be a friss, hűvös levegő. A ruhám szorosnak tűnt hirtelen. De nem azért, mert rosszul voltam. Nem, nem. Én kifejezetten nagyon jól éreztem magamat – és felmerült bennem óvatosan, miközben a felsőmet hámozta le, hogy biztos-e, hogy én ezt így, itt és most… és hogy akarom-e egyáltalán. A csókjai egyre érzékibbek voltak. A nyakam különösen érzékenyen fogadta az udvarlását.
Érezhetően ő is beindult. Hogy az ital hatása volt-e vagy az, ahogyan kezdtem teljesen feloldódni és átadni magamat neki, nem tudom. A nadrágja egyre jobban dudorodott. Odanyúltam, kis félgömböt formálva a tenyeremmel. A szerszáma bele se fért. A sliccet lehúztam, végigtapogattam. Te atyaég, hogy lehet ilyen – és hogy én ezt eddig észre se vettem?! Begerjedtem rá. Semmi mással nem lehet kifejezni, sem szebben, sem jobban. Arra vágytam, hogy érinthessem; kényeztetni akartam. Türelmetlenül nyúltam a szerszáma felé. Forrónak éreztem, az alsónadrágján keresztül is nagyon jól kirajzolódott, mennyire izgatta a dolog, amit csinálok vele.
thewomanformerlyknownasbeautiful.com
Talán túlságosan is bátor lehettem, de a szerszámánál fogva a fürdőbe húztam – magammal együtt. A csókjai, amiket kaptam út közben, perzseltek. Mindenhol, ahol csak értek. Tüzesen, forrón, vággyal teli mozdulatai elvarázsoltak. Úgy éreztem magamat, mintha nem is én lennék, hanem egy hercegnő.
A zuhany kicsit józanítólag hatott. Ám nem változtatott azon a piszkos, de nagyon is valós tényen: bizony megkívántam őt, és ő is engem.
A “Mégis hogy fordulhatott ez elő?” kérdés megválaszolatlanul maradt. A vágy olyan elemi erővel tört fel belőlem, hogy szóhoz sem jutottam. Azt akartam, hogy szeressen, öleljen, kényeztessen – hát, megkaptam. A mellemet a kezébe vette, morzsolgatta a mellbimbómat. Így utólag visszagondolva is… a kezében ott járt minden egyes porcikám. A víz kemény érintése, amit rám irányított egyenesen… mindent beborító masszázsnak éreztem. A kemény vízcseppek, ahogy sugárban értek el, egy-egy ütésnek érződött. Kíméletlen, izgató ütésnek. Hol itt, hol ott éreztem, hogy még egy löket a puncimra.
A törölköző nem kellett. A nyelvét használta helyette. Szóhoz se jutottam, annyira élveztem. Egy… ismeretlennel igazából. Erről az oldaláról nem ismertem addig a pillanatig, amíg a szerszáma a kezembe nem került. Nedvesen, ágaskodva. A vízcseppek, amik végigfolytak rajta, vadítóak voltak. A makknál indultak kézbe vételkor, majd egyik-másik csepp a párját keresve talált utat magának, le, egészen a golyókig. Ennél jobbat abban a pillanatban ki sem tudtam volna találni. De ő igen. A minibár ajtaját kinyitva kibontotta az egyik mini üveget, pohárba öntötte a tartalmát – aztán a saját szerszámát mártotta bele. Már akkor sem voltam józan, ezek után pedig, hogy az álló farkán éreztem a bor ízét… te jó ég! Egy-egy nyalintás, egy-egy korty onnan… ő is bevadult, én is.
www.goodreads.com
Magára fordított. A puncimat sebesen szántotta a nyelve, a szerszáma egyre keményebben döfte a számat belülről.
Egyik pillanatban aztán beszívta a csiklómat. Az az érzés, ami akkor elkapott… valahol a “most sikítok” és a “hű, ez valami mennyei” közt volt félúton. Nem hagyott elélvezni, pedig nagyon ott jártam, annak az extázisnak a kapujában, amit nem gondoltam – főleg vele nem.
A szerszáma annyira kőkemény volt, hogy kezdtem félni: eltörik. A puncim duzzadt volt, úgy éreztem, azonnal eldurranok, szétrobbanok, ő pedig magára ültetett. Pontosabban: engedte, hogy ráüljek. Normál módon.
Valami nagyon vad, nagyon szenvedélyes vágta vette kezdetét. Művészien értett hozzá, hogy visszafogja magát és engem is, aztán egyre erősebb és hosszabb mozdulatsorra buzdítson, ami végén oltári nagy és hosszú sikítás tört fel a torkomból, ahogy elélveztem. Nem sokat várt ő sem: a hasamat telespriccolta, mély nyögés közepette.
Döbbenten és nem kicsit zavartan néztem rá, a hasamra, a környékünkre… egy útszéli motelben… ami az autópálya melletti, egyébként brutál jó fogadó volt igazából… egy… vele… vele?! Magamhoz kellett térnem. A fürdőszobába siettem, lemosni magamról a nyomát, és kicsit magamhoz térni. Egy gyors zuhany után magamra csavartam a törölközőt és kiültem a szobához tartozó teraszra. Ő már kint ült, a cigi dobozát kinyitva nyújtotta felém. Az öngyújtóját is odatartotta, és egy nagy levegővétel után a következő kérdést szegezte nekem:
– Most akkor ezt hogyan tovább…?
vivalacommgirl.wordpress.com
Kommentek