Mondhatni sétáltam. A lótás-futás helyett szebb ezt a kifejezést használni. Már délelőtt olyan fáradt voltam, hogy a szokásos helyemre leültem, mert ott tartottam, hogy vagy most iszok egy kávét, vagy délután le kell adnom másnak a kamera előtti beszédet.
Sok-sok jéggel ittam a kávét, szívószállal. Hosszú, fekete szívószállal. A barista srác öntött rá nekem extra kávés csokoládészirupot is; ismert annyira, hogy kell. Hálásan pislogtam rá két ásítás közt. Tartottam tőle, hogy ez így, durva koffeinadag nélkül kábé lehetetlen menet lesz.
Mellém toppant. Hosszú, sötét haja volt, a szeme szinte világított. Diszkrét smink rajta, farmer, lovaglócsizma… hú, azt a betyárját, micsoda jó csaj! – hallottam a saját hangomat.
– Köszi! – mondta ő. – Klaudia – nyújtotta a kezét; finoman volt manikűrözve, egy enyhe díszítéssel.
– Túl fáradt vagyok, már ki is mondom, amit gondolok, bocsi – szabadkoztam gyorsan.
– Már? Hisz még csak délelőtt van! – mosolyodott el.
– Meló…
…És itt elkezdődött az a beszélgetés, amit inkább nem írok le szavanként. Igen sok csillaggal kellene jelölnöm a nagyon csúnya szavakat. Elmesélte, ő mit csinál, hogy éppen szakított a pasijával, mert az nem tolerálta, hogy nem mindenben egyezett a véleményük – tipikus pasi.
Hogy, hogy nem, a másodjára elfogyasztott cappuccinom habja a szám szélén maradt. Észrevette. A szeme rátapadt a számra. Nem értettem először. Aztán egy “hopp, bocsi, segítek leszedni!”-felkiáltás után meglepett. Nem egy szalvétával törölte le. Nem is csak diszkréten jelzett. Ciki vagy sem, de egész konkrétan ott, fényes nappal, a belvárosi kávézóban szájon csókolt. A döbbenettől nem tértem magamhoz hirtelen. Amit azután tett, arra nincsenek szavak: újra megcsókolt. De nem csak aprón, szájon. A nyelve utat tört az én kávéízű számba és körbesimogatta a nyelvemet. Lehunytam a szememet és csak élveztem. Valahogy eltűnt hirtelen belőlem minden ellenállás, csak a pillanatnak akartam élni.
– Folytassuk nálam – súgta a fülembe. Nem gondolkodtam én akkor semmit. Hagytam, hogy vigyen. Bárhova. Akárhova. Ha a Holdra akart volna vinni, azt is engedem neki.
Elbűvölt, magával ragadott, a szó legszorosabban vett értelmében is. Olyan törékenynek tűnt a pultnál! És olyan, de olyan heves volt, mint a tornádó. Elsodort.
Nem tudom, mi történt akkor ott velem. A vérem forrt, egyre jobban feszített a vágy. Furcsa dolog, de csak arra gondoltam, hogy minél hamarabb, minél közelebb, minél bentebb. Bele. Mindenébe. A szájába, a mellébe, a puncijába – és igen, a popsijába.
Segítettem neki kibújni a pulóveréből – hűvös idő volt már akkor. Cserébe ő is segített nekem. Kabát, pulóver, csizma szétdobálva, mindenfele, és ott álltam, én, a nagydarab, karikás szemű nő, és egy hozzám képest porcelán arcú-bőrű szépség.
Ahogy átöleltem, éreztem a puha, selymes bőrét, akaratlanul is megremegtem. Valami olyan illat áradt belőle – vagy nem is tudom, mi volt az -, ami arra sarkallt, hogy nekiessek. Hogy csókoljam, harapdáljam. Mindenhol.
Végigsimítottam rajta. A puncijához érve elkapta a kezemet. Mintha megégette volna. Hátrébb léptem. Ő utánam. És ezek után egyáltalán nem csodálkoztam volna, ha azt mondja, szedjem a cuccomat és induljak kifele onnan. De nem. Olyan hevesen csókolt, amit ki sem néztem volna belőle. A hajamba túrt, a fenekemet markolta, a mellemet, mikor mit. Átvette az irányítást teljes mértékben. Jobbnak láttam, ha engedek neki.
Ahogy simogatott, mintha repültem volna. Szárnyaltam, lebegtem, és piszkosul jól éreztem magamat.
pinterest.com
Nem siettünk sehova, mégis gyors volt a tempó. Nekem nagyon. Ahogy a ruháink lekerültek, bevadult. Szinte megvadított az a féktelenség, ahogy ölelt. A nyelve, a keze hol itt, hol ott ért. Az ágyhoz még el se értünk, én már ott tartottam, hogy pillanatokon belül elélvezek.
Vitának, időhúzásnak helye nem volt ott. Az ágy besüppedt alattunk. Én alulra kerültem. A fogával húzta le a nadrágomat, aztán a sajátját – és feltárult előttem teljes valójában. Semmi csalódás, odalent is csodás volt. Vékony, ujjnyi csík a forró barlanghoz vezető úthoz az iránytű… muszáj volt odanyúlnom. Végigsimítottam a csodás, bársonyos szőrzetén. Az ujjaim mintha szántottak volna benne, pedig csak pár milliméter volt az egész… Bársonyos punci, kordbársony előtérrel… Mmmmm!
Nem engedett hozzá nyúlni. Én kellettem neki. A kezét az én puncimra helyezte, a középső ujját végighúzta rajta, a két ajak közt… és én már ott tartottam, hogy visítok, sikítok, bármit odaadnék, csak folytassa tovább. A kezét elvette onnan, és a nyelve vette át a szerepet a csupasz puncimon.
A csiklómat pillanatok alatt megtalálta, két ujjával kétoldalra húzta a kaput és belenyalt. Remegtem. Nem hagyta abba. Az ujjai mintha valami hangszeren játszottak volna, úgy kúsztak fel-alá bennem, rajtam, míg úgy elélveztem, hogy én szégyelltem el magamat. Csodálatos volt, hogy engem kényeztetett egy számomra teljesen ismeretlen nő, aki első ránézésre fel sem tűnt volna, ám az ágyban bitanjó volt.
pinterest.com
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: