A vanília fagyival bolondított jegeskávé mögött a háttérben a szökőkút volt. Körbe fiatalok, idősebbek, családok. A villamos csilingelve haladt, valaki túl közel ment hozzá.
Megbeszélés volt. A következő látogatást kellett átvenni, a forgatókönyvet egyeztetni, a sajtófogadást pontosítani, résztvevőket, menüt, fotóst… egyszóval mindent.
Fülemen lógott a telefon, a laptop folyamatosan fogadta-küldte a leveleket, az idegrendszerem kezdte felmondani a szolgálatot. Még jó, hogy feltalálták az internetet és belső láncon kaptam segítséget fentről! Tőle. Nem ingyen adja – jegyezte meg pár smiley csatolásával az üzenetében. Nem volt ellenemre, még ha csak viccelődésnek szánta, akkor sem.
Össze se merem számolni, hány doboz cigi ment el azalatt a pár nap alatt, mire mindent megcsináltam, leszerveztem, megoldottam. A cigiboltos meg is kérdezte egyszer: nem akarok-e inkább szivart venni, hogy ilyen sokszor ugrok be “csak egy doboz lesz”- mondattal hozzá.
Végre eljött a nagy nap. Reggel fél 6-kor már bent voltam, utolsó ellenőrzéseket tartottam. A szálloda végső visszaigazolása is megérkezett, csatoltam a dossziéba.
A biztonság kedvéért csak lapos talpú cipő és farmer volt rajtam, úgy voltam vele: majd átöltözöm, amikor kell.
Az első csapat meglepett: sokkal hamarabb ideértek, mint gondoltam. Ők nem álltak meg kávézni. A főnökék igen.
Elszaladtam átöltözni az irodámba, kosztüm legyen rajtam, ha szállingóznak a vendégek.
Aztán belépett. Összeakadt a tekintetünk. Rég találkoztunk már. A szemén látszódott, ő is pár nehéz napon van túl, de ahogy belenéztem, megszűnt a bosszankodásom, hogy kopogás nélkül jött be. Az a csodakék szempár… a válla… a háta… a feneke… a fa…
Ráripakodtam saját magamra, hogy elkalandozott a gondolatom. Ciki, de ki is ejtettem a kezemből a vállfát – egyszerre kaptunk utána. Hogy lehetek ilyen bamba? – futott át az agyamon.
– Ne csináld! – szólalt meg. Hangosan gondolkodtam vagy mi van? De aztán rájöttem: valószínűleg megrezzent a vállfa leejtésétől.
– Véletlen volt, bocs, ha megijesztettelek. Csak izgulok a mai nap miatt, minden rendben legyen. Nem akarom, hogy a nagyfőnök vagy a sajtó képviselői a…
– Nem azt. Ezt! – lépett közelebb és megcsókolt. Forró volt a szája, a nyelve nedvesen fonta körbe az én nyelvemet.
Beletúrtam a hajába, magamhoz húztam a fejét. Ahogy összesimultunk, éreztem, hogy keményedik a farka. A mellkasa feszült, máshogy vette a levegőt. Egyértelmű volt, hogy mi lesz a folytatás.
Felkapott, a könyves polcnak nyomott. A kezemet a fejem fölé, a könyvekhez emelte. Engedtem. Az ölem már forró volt. Érezte ő is.
A nadrág slicce gyorsan engedett. Ráültetett a kemény, ágaskodó szerszámára. Csendben kellett lennünk, hisz kint a többiek készültek a fogadásra. Minden egyes lökésnél megremegett a könyvhad, én attól féltem, le ne essenek, mert akkor berontana mindenki egyszerre. Ettől való félelmemben sokkal jobban szorítottam a farkát, mint addig valaha. Ő pedig behunyta a szemét, ahogy belém élvezett.
Kép: favim.com
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: