Üldögéltem a fagyizó teraszán, egy szép és nagy hotel árnyékában. Előttem a szökőkút, mögötte a templom. Kanalaztam a fagyit a kehelyből. Élveztem, ahogy hosszan csúszik le a torkomon, hűsítve egész testemet. Nem az a felfújt jégkrém, hanem igazi, főzött fagyi volt.
– Leülhetek? – kérdezte a székre mutatva. Körbenéztem: egyetlen szabad asztal/szék sem volt már.
– Persze – feleltem. Nyújtotta a kezét.
– Géza vagyok – hoppá, egy udvarias fiatalember! Hogy mik vannak…!
– Kata – válaszoltam neki. Végigmértem. Szőke haj, feltételezhetően kidolgozott felsőtest, borosta, pimasz vigyor az arcán… hű, mintha egy címlapról lépett volna oda! A szeme szivárvány színű volt. Beszélgetni kezdtünk. Most érkezett, nemrég, nyaralással egybekötött munkára. Szaktárs. Neki is hasonló a munkája, mint nekem, csak ő sokkal messzebb van. Közös téma hát megvolt. Mondta a magáét, mondta. Hogy milyen szép ez a város – tudom, szívem közepe, a világ legszebb helyének tartom -, mennyire sok itt a jó nő, nem úgy, mint az ő városában. Ezzel sem vitatkoztam. Mi adtunk eddig vagy két szépségkirálynőt az országnak, talán nem véletlenül. A világ legszebb női nálunk vannak, tudtam én is nagyon jól.
Fotó: www.bajolomagazin.hu
Elkalandoztak a gondolataim. Végig lehetne simítani az arcán, csókolni azt a csodaszép száját… Megkérdezte, van-e kedvem megmutatni pár bulizós helyet, ahova majd este vissza tudna menni a srácokkal. Volt. Felemeltem a kezemet, hogy fizetnék.
– Hagyd, vendégem vagy! – mondta és megfogta a kezemet. Ahogy hozzám ért, elöntött a forróság. Hirtelen zavarba jöttem. Nem kicsit volt durva, amit művelt velem csupán a közel léte.
Felálltunk és elindultunk a főutcán. Kezdtem sorolni: itt, ezen a sarkon az egyik étterem, ahol lehet értelmesen kajálni, mellette nyílik az utca, ahol régen az elit vetkőző bár volt, mostanra “csak” bulizós hely. Másik oldalban lehet a legjobb fajta, különleges cigiket venni, sodort dohánylevél és társai, füstölők… Aztán van még három-négy hely, beülős, kiülős, pincés, magasföldszintes, egyikben ez a jó, másikban az, kávét itt igyál, koktélt ott érdemes, mert nem vizezik agyon… ez a város híres a bulijairól, mint minden egyetemváros. Nem egy utcát végigjártunk.
Fogalmam sincs, mennyi ideig sétáltunk, de odakeveredtünk az egyik hotelhez, és megkérdezte, nincs-e kedvem feljönni. Meghívna valamire, mert bemutattam neki mindent, őszintén, kendőzetlenül, és szerinte ritka az ilyen. Nyúltam volna a cigimért, de üres volt a doboz. Hű, a francba! – mondtam, – elfogyott, venni kéne. – Adok az enyémből! – és előhúzott egy dobozos Marlborot. Mi mást. Annyira illett hozzá!
Lent nem lehetett dohányozni. Felértünk. Soha nem jártam még az emeleti részen. Vastag szőnyeg itt is a folyosón, itt-ott hatalmas tükrökkel tarkítva a fal, led lámpák diszkréten világították meg a folyosóra helyezett virágcsokrokat. Eszembe jutott, hogy legközelebb nem kizárt, hogy ide kérek sofőrszobát.
Sejtettem, hogy ez lesz a vége. Hogy ledönt a lábamról. Megcsókolt. Puha volt a szája. Résnyire nyitottam a számat, és óvatosan elkezdett tapogatózni a nyelvével. Simogatta a hajamat közben. Hagytam, hogy elcsábítson. Vetkőzni kezdett. Igen, jól sejtettem, tökéletesre kidolgozott felsőtest. Se nem kockás, se nem puhány, kevés mellszőrzettel, amibe bele lehetett túrni. Lehetett játszani vele.
Csodálatos domborulatok a mellkasán, a hasán… vétek lett volna kihagyni, hogy végigsimítsak rajta.
Nagyon óvatosan ledöntött az ágyra és csókolt. Az arcomat, a nyakamat, a hajamat simogatta, a dekoltázsomat… nem voltam ilyen lassú tempóhoz szokva. A hátam már görbült, ahogy éreztem a bőrömön a leheletét, a csókját.
Szentül meg voltam róla győződve, hogy álmodom. Lehunytam a szememet, aztán kinyitottm – és belenéztem abba a szempárba, amit azóta sem tudok feledni. Fogalmam sincs, miért éppen én kellettem neki, vagy csak véletlen volt, és csak bepróbálkozott… de ott van, ez a címlap pasi fölöttem, a combom közt fekszik, és éppen a szoknyámat szedi le rólam.
Beszélt hozzám közben. Hogy milyen csodálatos a testem. Nem deszka vagyok, nem feketére szolizva, és van illatom, a tömérdek, parfümnek nevezett, hozzájuk nem illő illat felhőjében illegő csajok helyett. Hogy ő mindig ilyen nőre vágyott. Hogy a fenekemnek formája van, nem csak egy kőkemény, diót törő alap. A hasam is ott van, nem pedig amőba tábla. Mégsem folyok el a hájtól. Tipikusan ledumálta a bugyit rólam. Szó szerint.
A mellkasát simogattam, a fenekébe markoltam – velem ellentétben mindkettő tökéletesre volt kidolgozva -, a farkát simogattam. Felsóhajtott. Csillagok jelentek meg a szemében, ahogy a számba vettem. Te jó ég, ilyen nincs, hogy valaki ennyire jó legyen! – gondoltam magamban, ahogy végignyaltam, a végén hosszan elidőzve. Játszottam a makkján a nyelvemmel. Körbe-körbe, benyomtam a nyelvemet a leghegyébe, aztán ki, le a zacskókig, és a selymes, szőrtelen golyókat nyaltam, simogattam, ízlelgettem. Hol egyiket, hol másikat vettem a számba. Lentebb csúszott a nyelvem, a fenekéhez furakodtam be. Nem csináltam soha olyat, de annyira tökéletes volt, hogy kihagyhatatlan. A kezemben közben a farkát tartottam, majd a golyókat masszíroztam.
Óvatosan a hátamra fordított. A lábamat csókokkal borította el, széthúzta a combomat, végigcsókolta, és már bennem játszott a farkával. Szóhoz se jutottam, annyira kiegészítettük egymást.
Kép: xclusive.co.ug
Szeretett, romantikus volt, gyengéd, finom, tökéletes. Szinte álom. A szeme engem keresett közben, ahogy ki-be járt bennem. Összefonódott a tekintetünk. Éreztem és láttam: minden egyes lökésnél közelebb kerül a robbanáshoz.
A nevemet kiáltotta, és megmerevedett. Éreztem, ahogy belül a forrósága öntött el.
Kiszállt belőlem nagyon lassan és óvatosan. Megcsókolt. Hosszan. Újra azt mondta: csodálatos vagyok. Életemben nem találkoztam ilyen pasival!
– Megadod a számodat? Felhívnálak.
– Úgyse fogsz – mondtam neki.
Ahogy sétáltam vissza a parkolóhoz, jelzett a mobilom, bejelölt ismerősnek. Pedig nem is tudta a vezetéknevemet, és nem száz Kata van a városban.
Kép: www.beckybanksonline.com
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: