Nekem is eljött az az idő, amikor a pasi többet akar. A klasszikus és szájjal kielégítős formákon kívül van az, ami (mondjuk ki) már meredek.
Ez abban a “tartós kapcsolatban” történt, ami eleve megcsaláson alapult – és én voltam a megcsalt személy.
A “hadd tegyem át” az a mondat, amit először nem ért a nő. Majd felrémlik benne, hogy akkor most ki akarja venni a partner onnan, ahol egyébként isteni jó, és máshova akarja áttenni. És hiába fordulna, hogy oké, megy a szájába, nem oda akarja a másik. Hanem hátra.
Bennem az sejlett fel, hogy akkor most már totálisan csak kurvának vagyok tartva? Mi a fene történt vajon? Mivel bántottam meg? Majd mivel nem kapott totális ellenkezést, áttette. Hátra.
Ha azt mondom, hogy fájt, az nem elég kifejezés. Úgy éreztem, szétszakadt mindenem. Ott, bent, hátul. Talán ahhoz hasonlatosan tudom megfogalmazni, mint amikor szorulása van az embernek, és nyomnia kell, de fáj, piszkosul fáj, kibírhatatlanul. A könnyeim potyogtak. Hát, ezt érdemeltem. Mert én megbocsátottam mindent és hű voltam. (A lepedő véres volt, miután végzett és elégedetten dőlt el.)
Aztán ez az érzés átcsapott valami másba. Valami makacs akaratosságba, hogy de igenis megmutatom, hogy én jó nő vagyok, kívánatos, és én élvezni akarom a szexet, az életet. Hát, ő akarta, megkapja. Ekkortól teljesen bizonyossá vált bennem: keresek magamnak szeretőt, és nem fogok érzelmileg senkihez kötődni. Soha a büdös életben! És megszülettem ÉN, a NŐ, aki tudja, mit akar, megkeményített szívvel.
Ez a fazon pedig soha nem tudja meg, hogy ő tett azzá, aki vagyok. Mert csak mosolyogtam rá, hogy “persze, jó volt”.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: