Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
Erotikus kalandok

Lift 7. rész

Megdobogtatta a szívemet. Visszafele jöttem a nődokim sorszámkiadó automatájától, amikor én jobbra kanyarodtam le, és pont szembe találkoztam Vele. Felrémlettek a régi emlékek.   Volt, hogy versenyeztünk az autópályán – a rendőrségi ellenőrzések kikapcsolása egy telefonba került Neki -, a repülőtéren is gyorsultunk, a kis autókákat tökig hajtottuk. Magamban elmosolyodtam, mentem az emeletre. Nem akartam… Tovább »

Egy osztálytalálkozó utózöngéje

Nézett. Csak nézett azzal a csodaszép szemével. Kis gyémántok csillogtak benne, ahogy egyre közelebb hajolt. Addig be nem állt a szája, csak mondta, mondta a magáét. De egyszer csak vége szakadt a beszédének. Egy kávézóban ültünk. Csodaszép, őszi nap volt, hétágra sütött a nap, enyhe, langyos szellő fújt. A kávémat kavargattam, iszogattam bent, hátha kicsit… Tovább »

Extázisban

Jött felém és le sem tudtam venni a szememet róla. Mágnesként vonzott. Ahogy közeledett, azokkal a ruganyos léptekkel, mint akinek a földbe gyökerezett a lába, úgy álltam. Megkövülve. Te jó ég, hogy lehet ennyire szép egy pasi? Ennyire magával ragadó? Ennyire csak olyan, hogy arról ábrándozz: mikor és hogyan lehet levenni róla a ruhákat? Átölelt…. Tovább »

Csak semmi szex!

Tisztázni akartam: egyszeri alkalom volt. Felhívtam, hogy elugranék hozzá, beszélnünk kellene. Valahogy sejtette, miről akarok beszélni. A libákat lerázta, fogalmam sincs, milyen nehezen – bár sejtem, hogy nem volt könnyű. Tapadtak rá a csajok. Fiatalok, még fiatalabbak, középkorúak, idősek, mindenféle korúak. Hellyel kínált. Előhúzta a bort. Nem kértem, vezettem. De nem hagyta magát. Rábeszélt, hogy… Tovább »

Klaudia

Mondhatni sétáltam. A lótás-futás helyett szebb ezt a kifejezést használni. Már délelőtt olyan fáradt voltam, hogy a szokásos helyemre leültem, mert ott tartottam, hogy vagy most iszok egy kávét, vagy délután le kell adnom másnak a kamera előtti beszédet. Sok-sok jéggel ittam a kávét, szívószállal. Hosszú, fekete szívószállal. A barista srác öntött rá nekem extra kávés… Tovább »

Mert egy pasi miatt sosem szabad sírni

…mert van olyan, amikor annyira eleged van, úgy összecsapnak a hullámok a fejed fölött, hogy bevonzod Azt. Amit nem gondoltál soha, hogy lehet, de a Sors útjai kifürkészhetetlenek.   Megdugott. Durván. Aztán összekaptok. Nem kicsit, hanem nagyon. Szó szerint felborogatja a szekrényeket, mindent kiseperve onnan. Erősebb nálad – és nem háj borítotja a csontját. És… Tovább »

Megkomponált szendvics

A “Meghívlak szendvicsezni” nem mindig egy kósza pár falatot jelent a Subwayben. Bizonyos környezetben valami egészen mást. Bár ott is van hús és körítés, hol pipihús, hol kötözött sonka, de az egyebek közt nem a paradicsomkarika vagy a jégsaláta szerepel. Az uborka más kérdés… Itt nem egy olyan bulit tartanak, ahol a szendvics szó szerepel… Tovább »

Bloody Mary

Van pár olyan koktél, ami nem a legmenőbb, ám nekem emlékek sorát idézi fel. Másoknak is lehet ilyen, tudom, hogy egy koktélhoz kötődik valamilyen emlékük. A belváros egyik legrégibb terén van egy pár bár, amik közül az egyikben különösen finomra készítik. A nagyobb poharas koktélok készítésénél egyes helyeken szokás felvizezni az innivalót – nos, itt… Tovább »

Ha előkerül a kötél, avagy mire jó a mojito

Gerda elképzelései a jó szexről nem álltak túl közel a klasszikus felfogáshoz. Ez nem azt jelenti, hogy nem szerette, ha megdugják, mert szerette. Azt is, ha én dugtam meg, akár ujjal, akár egyéb, más segédeszközzel. Jobbhíján kiegyezett vele.   Egy alkalommal meglepett. A szokásos helyen üldögéltünk, kellemes meleg volt, még a nyár tartotta magát a… Tovább »

Egy combfix története

Az, hogy egy régi ismerőssel összefutunk és beülünk egy kávéra, egy dolog. Hogy utána hazamegyünk, nevetgélve még mindig a hallott történeteken, egy dolog. De hogy ez a hazamenetel hajnalban kerül sorra, ráadásul vigyorogva, sajgó nyelvvel… Na ez nem csak “egy dolog”. A belvárosban sétáltam, meló után, az aznap történteken morfondírozva, amikor egy régi barátnőm bukkant… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!